Már évtizedek óta másról sem hallani, mint a környezetünk védelmének fontosságáról. A hozzáértők nem győzik hangoztatni a semmit nem tevés luxusát, felsorakoztatva az érveket, a bizonyítékokat, a tudományos alapokon nyugvó előrejelzések elrettentő lehetőségeit. Sokan még ma is csak legyintenek rá, ugyan, nem én fogom megmenteni a világot. Valójában ezek a reakciók nagyon is tévesek. Néha egy apró lépés, apró segítség, apró gesztus, apró tett olyan következményekkel bír, amit el sem tudunk képzelni. Az alkohol rabságában élők is ismerik a tagadás ezen formáját. Azt gondolják magukról, hogy nem is fogyasztok sok alkoholt, annyi még belefér, mindenki csak pánikol körülöttem Miközben emberek mennek tönkre fizikailag, mentálisan, munkahelyek, anyagi biztonság veszik el, és családok esnek áldozatául a semmit nem tevés luxusának.
Az egyik ismerősöm családja hasonló gondokkal küzdött. A család egyik felnőtt tagja rendszeres alkoholfogyasztóvá vált az idők során. Kezdődött mindez azzal, hogy csak esténként megiszok egy pohárral, mert nehezen alszom el, majd következett a munka után beugrok egy italra valahova, mert kell egy kis levezetés. Ezek a kis poharazgatások olyan jó élménynek bizonyultak, hogy az illető szépen hozzászokott magához a rutinhoz, és sajnos egyre jobban az alkoholmennyiséghez is. Az adagok egyre nagyobbak lettek, a család pedig egyre nehezebben viselte az egyik szülő ilyen jellegű „hobbiját”, kimaradozásait, a családdal töltött idő kárára. A probléma veszekedéseket szült, majd amikor már ott tartottak, hogy talán meg kellene fontolni az elválás lehetőségét, akkor nem bírtam tovább tétlenül, úgy éreztem közbe kell avatkoznom, persze finoman, de a semmit nem tevés is lehet éppoly kártékony, mint a valamit tevéssel való próbálkozás.
Szóval beírtam a keresőbe, hogy addiktológia székesfehérvár, mert az a legközelebbi nagyváros a környékünkön. Így bukkantam rá a felepulok.hu oldalra, és a Családi Felépülési Központra. Az oldalt olvasgatva, a központ alapítóinak, segítőinek, felépülőinek, köszönetet mondóinak sorait, a blogbejegyzéseket, egyre inkább megerősödött bennem a segítési szándék. Ha ők nem tudnak segíteni akkor senki, gondoltam. A központot olyan emberek álmodták meg, akik maguk is keresztülmentek függőséggel kapcsolatos problémákon, válságokon, válásokon, megjárták a mélységeket, majd segítő kezek, és önakaratuk által újra talpra tudtak állni. Módszerükként egy amerikai modellt vettek át, amely egészében tekint az alkoholizmusra, mint problémára. Kezeli magát a függőt, ezen belül annak testét, lelkét, elméjét, családi és emberi kapcsolatait, viszonyait. A függőség egyfajta betegség, ami ha elhúzódik ártó kimenetelű fizikailag, pszichikailag és szociálisan is. Tehát a tüneteket kell megszűntetni, és az állapotot fenntartani. Az alapbetegség sajnos megmarad, viszont utánkövetéssel nagyon jól szinten tartható. A központ egy 28 napos bentlakásos terápia lehetőségét nyújtja, kétéves utánkövetési időszakkal, és eredményességi mutatóik jóval 75–80%-on felüliek. Elég csak elolvasni a megannyi ember által írt hálás sorokat. Megjegyzem, egyébként ijesztően alacsony életkorokat látni a sorok aláírónak neve mögött. A probléma mélyen gyökerezik, a társadalom nagy része egyfajta megküzdési stratégiának tekinti az alkoholt.
Akinek ismeretségi körében hasonló problémákkal küzdő ember él, ajánlom, keressen rá a honlapra, akár az addiktológia székesfehérvár, akár más kapcsolódó keresőszavakkal. Az ott olvasottak, látottak meg fogják őt erősíteni abban, hogy egy kis segítség is nagy csodákra lehet képes.