Az iskolai fogorvosi vizsgálatokat mindig szeretik a gyerekek. Talán ezt furcsa lehet hallani először, de meg is tudom érteni őket. Hiszen ezeken a napokon el kell utaznunk a rendelőbe villamossal, busszal és sétálva, amivel eltelik legalább három tanítási óra. Mindig abban reménykednek, hogy olyan tanórák maradnak el, amiket nem szeretnek és mindig igyekeznek a lehető leglassabban sétálni, hogy minél később érjünk vissza az iskolába. Amit, őszintén szólva, én sem bánok túlzottan.
Az ilyen napok félévente egyszer történnek és a második félévben az elmaradt órák között szerepel egy „osztályfőnöki” is. Ezért úgy gondoltam, hogy utazás közben tökéletes lenne nekik az osztályfőnöki óra aznapi témájáról beszélni, ami nem más, mint a környezetvédelem. Nincs külön környezetvédelmi óra az iskolánkban, de a kerettanterv szerint osztályfőnökin beszélnünk kell róla. Budapest utcáin sétálva tökéletesen be tudom mutatni a környezetvédelem fontosságát. Azt, hogy a legtöbb helyen már szelektív hulladékgyűjtő szemetesek találhatók. Azt, hogy egyre több helyen jelennek meg az elektromos autó töltőállomások és a többi. Erről beszélgettünk egész úton, amíg oda nem értünk a rendelőbe, ahol sorban mentek be a gyerekek. Kint ülve az egyikükkel arról beszélgettem, hogy ő nem igazán fél a fogorvostól, mert mindig jó élménnyel távozik a magánklinikáról, ahova jár. Ezért nem is aggódik azon, hogy bármi gond lenne a fogaival. A Fogorvos Budapest magánrendelőjében ugyanis kiváló szakemberek dolgoznak együtt, odafigyelve a páciensek kényelmére. Ez utóbbiakat már kis utánaolvasás után tudtam meg, mert a fogorvosbudapest.info egy nagyon informatív oldal.
A diákom úgy emlegeti, mint a „legjobb fogorvos budapest belvárosában„, ezért gondoltam úgy, hogy utánanézek én magam is.
A weboldalukat böngészve észrevettem, hogy mennyi energiát fektettek annak elkészítésébe és mennyire páciens központú az egész klinika. Céljuk az, hogy a betegek ne félelemmel és kényszerből menjenek el a fogorvosi vizsgálatokra. Sokaknál ezt a félelmet egy régi, rossz tapasztalat okozza, ezért arra törekszenek, hogy ezeket az élményeket jóra cseréljék. Azért is nevezetjük a legjobb fogorvosnak Budapesten, mert a páciens központúsága mellett, a kezelés minősége is kiemelkedő.
Nemcsak egészségügyi, hanem esztétikai beavatkozások elvégzését is lehet igényelni. A mosoly és a fogak a legszembetűnőbb részei az embereknek, ezért is fontos megfelelően gondoskodni róluk. Ezt jelenti az egészségük és a szépségük fenntartása. Az alap fogászati beavatkozásokon túl – mint a bölcsességfog húzás, tömések – olyan kezelésekre is van opció náluk, mint az implantátum beültetése, az elszíneződött fogak fehérítése és a fogak harmonikus elrendezésének visszaállítása. Manapság már egyre többen kérnek esztétikai jellegű kezeléseket, ezért az ehhez tartozó eszközök és technikák is sokat fejlődtek az elmúlt évtizedekben. Ezért számíthatunk arra, hogy például egy igényes munkával berakott implantátum akár egész életünkben használható lesz. Ezeknek a beavatkozásoknak a gyakorisága miatt már nem kerül egy vagyonba egy ilyen típusú beavatkozás sem.
A fogorvosok minden kezelés végeztével ellátnak minket a megfelelő információkkal, amik szükségesek fogaink egészségének megőrzéséhez hosszú távon.
Mivel a Fogorvos Budapest egy magánklinika, ezért kiválaszthatjuk magunknak a számunkra ideális időpontot. A klinika várja a pácienseket minden nap, kivéve hétvégén, kora estig, ezért még a munka után is kényelmesen odaérhetünk egyeztetett időpontunkra. Emellett még a kezelőorvosunk kiválasztására is lehetőségünk van, ami sokaknak megnyugvást jelent. A honlapon található bemutatkozási adatlapok és a gondosan levezetett munkásság alapján könnyen választhatunk a sok, ott dolgozó kiváló orvos közül. Érdemes ellátogatni a Fogorvos Budapest weboldalára, ha a legjobb fogorvost keressük Budapesten és olyan klinikát keresünk, ahol megbízható munkát végeznek az orvosok.