A székhelyszolgáltatás környezetvédelmi hatása

Sokféle módon hozzájárulhatunk mindannyian a környezetünk védelméhez. A hulladék szelektív gyűjtésével mondjuk, meg a villany lekapcsolásával, stb. Ezek mind nagyon egyszerű és könnyen elvégezhető cselekvések, mégis segítenek az egész bolygónak. Manapság elterjedtek olyan megoldások, mint az elektromos autók és még elektromos háztartási berendezések és fűtési rendszerek is. Sok neves márka próbál minél több terméket újrahasznosított anyagból elkészíteni, ezzel is aktívan segítve a környezetvédők munkáját. A környezetvédők és aktivisták járják az ország iskoláit, hogy fel tudják hívni a diákok figyelmét is a bolygó védelmének fontosságára. Fontos, hogy tudatosan éljük életünket és minden tőlünk telhetőt megtegyünk, hogy a következő generációk is egészségesen és épen élvezhessék az életüket a Földön.

Mint egy vállalkozás vezetője, én magam is igyekszem a tőlem telhetőt megtenni, hogy a vállalkozásban használt papírok és hivatalos iratok alapjai is mind újrahasznosított anyagokból készüljenek. A vállalkozásunk sajátossága, ami szintén előnyös környezetvédelmi szempontból, hogy nem volt szükség építkezéshez ahhoz, hogy létrehozzuk. Mivel a vállalkozás székhelye egy Pest megyében található településen van, egy székhelyszolgáltatónál.

Nem irtottunk ki erdőket, nem vágtunk ki fákat, nem húztunk fel új beton épületeket, ehelyett egy létező iroda címére jelentettük be. Ez a Gross Office-nak volt köszönhető, a szekhelycentrum.hu-n, mert manapság már ilyen cégek is foglalkoznak nagy számban székhelyszolgáltatással, és a Gross Office Kft. az egyik kiválóbb közülük. Kedvező áron kínálnak az ügyfeleknek átlag feletti szolgáltatásokat, amiket a székhelyek bérlői kényelmesen és egyszerűen tudnak igénybe venni.

A székhelyszolgáltatás lényege, hogy vállalkozásunknak egy olyan bérelhető székhelycímet kínálnak, ahova gond nélkül bejelenthetjük azt, ezzel előnyöket élvezve. Ilyen előny például, ha a Pest megye területén található Újlengyelben bérlünk székhelyet. Ezen a területen ipa mentes székhely található nagy mennyiségben, ami azt jelenti, hogy azoknak a bérlőknek, akiknek másik területen nincsen székhelyük, iparűzési adómentességet élvezhetnek az Újlengyelben. Az ipa mentes székhelyen kívül még olyan hasznokat is élvezhetünk, mint az ajándék hónap, amit a Gross Office kínál nekünk bérleti csomagjaik kiválasztásakor. Lehetőségünk van fél, egy és két éves csomagok közül választani az országszerte elhelyezkedő székhelyek közül. Mind vidéken, mind a fővárosban és annak vonzáskörzetében találhatók náluk opciók a szolgáltatás igénybevételre, és több címük van, ahova bejelenthetjük vállalkozásunkat. Akár a fővárosba is bejelenthetjük azt, ebből is csak előnyünk származhat. Hiszen az olyan vidéki helységekben, ahol nincs lehetőség iroda vagy székhely bérlésére, nincs más választásunk, mint egy másik városban található székhelyet kibérelni, és Budapest pedig nagyon-nagyon vonzónak hangzik.

A saját otthonunkba bejelentve, jelentős előnyöktől eshetünk el. Ilyen például az építményadó mentesség, ami egy épület életvitelszerű használatakor jár, de egy vállalkozás jelenlétével megszűnik. Ugyanúgy, mint a kéményseprésnél, ami szintén ingyenes lakóház esetében, de vállalkozás bejelentésekor már ezért is fizetni kell. Ezért érdemes vállalkozás alapításakor székhelyszolgáltatás igénybevételén elgondolkodni.

Nemcsak az ipa mentes székhely, de a székhelyszolgáltatás előnyei és menete is megtalálható a Gross Office honlapján, ahol az is megtalálható, hogyan zajlik az egyeztetés és a szerződéskötés menete. Ugyanis a Gross Office ebben is az ügyfelek kényelmét helyezte előtérbe. Nem várják el a bérlők személyes megjelenését sem a bérelt székhelyre beérkező levelek összegyűjtéséhez, sem az egyeztetéshez, sem pedig a szerződés kitöltéséhez. Ezek mind digitálisan folynak, ezzel is megkímélve az ügyfeleket az esetleges órákig tartó ingázástól. Aki mégis szívesebben egyeztetne munkatársaikkal személyesen, azt is megteheti a vidéki irodáik egyikében vagy a fővárosban is, a honlapon feltüntetett címen.