Tegyünk a környezetünkért a Szanita 7 Energy Kft.-vel!

Szerintem az egyetem sokkal több lehetőséget nyújt, mint azt elsőre gondolnánk. Én például egészen sok olyan témában nyertem betekintést a választható tárgyaknak köszönhetően, ami korábban is érdekelt, de nem kapcsolódik kifejezetten a szakomhoz. Amikor a barátaimmal megláttuk a meghirdetett tárgyak között a környezetvédelmi ismereteket, egyből jelentkeztünk is. Ezt a döntést pedig később sem bántuk meg, mert nemcsak hasznosnak bizonyult a tárgy és sok új ismeretet adott, hanem az oktató fő erénye, hogy ezt a komoly témát úgy tudta tálalni, hogy az idő nagyobb részében le is kössön bennünket. Szerintem teljesen más úgy általánosságban a környezetvédelemről beszélni, mint amikor egy egyetemi kurzus keretein belül több aspektusból, tudományos szempontból is megvizsgáljuk a szituációt. Legyen az akár a közel vagy a távolabbi jövő, akár az eddigi hazai és nemzetközi fellépés értékelése, akár az egyén szerepe ebben az egész folyamatban. Hétről hétre nagyon vártuk az órákat és az altémák kibontását. Hálás vagyok, hogy tágulhatott a perspektívám, és hogy egy ilyen fontos dologban okosodhattam kicsit. 

Az aktuális érdeklődési témám a fenntartható energia és a napelemes rendszerek. Nemrégiben annak néztem utána a kereső segítségével, hogy mit is takar pontosan a 3 fázis bekötése 1 fázisra. Végül ez vezetett el egy olyan weboldalra, a szanita7ekft.hu-ra, ahol sokkal több hasznos információval gazdagodtam, mint amire számítottam – a „3 fázis bekötése 1 fázisra” témán felül is. A Szanita 7 Energy Kft. esetében a fázisbővítés ugyanis a mai, megnövekedett energiaigényű háztartásoknál nagyon fontos, mondhatni létszükséglet, ha nem akarunk semmiről lemondani a mindennapokban. Ezt a szolgáltatást részletesen bemutatja a honlap, mégpedig a megfelelő menüponton belül. Így laikusként is könnyebben meg tudjuk érteni, hogy miért van erre szükség, és hogy mindenképpen érdemes profikra bízni egy ilyen feladatot. A weboldal igényes kialakítású, a dizájn is modern, és semmi nem megy az információgazdagság és a praktikum rovására a felületen. Ha már itt jártam, akkor elolvastam a napelemekről szóló részeket is, és megmondom őszintén, nagyon tetszett, amit láttam. Még a napelemrendszer telepítésének folyamatát is megosztották velünk, ami így már nem is tűnik olyan bonyolultnak. Azt gondolom, hogy nagy nyugalmat adhat az embernek, ha tudja: egy sokat látott és tapasztalt csapattal vág bele egy ilyen folyamatba. Napelemes rendszer minden esetben az ügyfél háztartásának igényeihez alkalmazkodik, és természetesen az adottságokat is figyelembe kell venni ahhoz, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen. A cég árajánlat és ingyenes helyszíni felmérés kapcsán is várja a megkereséseket. Hiszen mindaddig, amíg a telek, illetve az ingatlan nincs felmérve, csak egy előzetes kalkulációt lehet végezni körülbelüli összegekkel. Ha pedig minden rendben, és mi is rábólintunk az ajánlatokra, akkor maga a kivitelezés része a dolognak: egyszerűbb és gyorsabb, mint gondolnánk. A végső simítások után pedig birtokba vehető az új napelemes rendszer, mely otthonunkat biztos magasabb szintre fogja emelni energia- és fenntartható működés szempontjából. 

Egy keresés gyakran sokkal többet ad, mint amit remélni mertünk: a „3 fázis bekötése 1 fázisra” témakör nekem meghozta a szerencsét, és elvezetett a Szanita 7 Energy Kft. weboldalára, ami – reményeim és terveim szerint – a jövőt jelenti az otthonomban energia-szempontból. Ha a te érdeklődésedet is felkeltette a lehetőség, akkor szívből tudom javasolni a cég honlapját, ahol részletes információt kaphatsz. Ha napelembe fektetnél, akkor szerintem itt érdemes elkezdeni a tájékozódást. Napelemre fel, hajrá!